
Dél-koreai színészek, művészek és filmesek tömegesen fordultak a nyilvánosság elé, követelve, hogy vizsgálják meg Lee Sun-Kyun színész halálának körülményeit.
A 48 éves világhírű színész a múlt hónapban halt meg, nyilvánvalóan öngyilkosságot követett el, miközben a rendőrség hetekig tartó nyomozást folytatott ellene illegális drogfogyasztás gyanújával.
A Kulturális Művészek Szolidaritási Szövetsége (közvetlen fordítás), egy 29 kulturális és művészeti csoportot – köztük a Busan Filmfesztivált és a Koreai szórakoztatóipari producerek szövetségét – tömörítő, újonnan létrehozott szervezet kedden nyilatkozatot adott ki, amelyben sürgette a hatóságokat és a médiát, hogy a jövőben akadályozzák meg a hasonló halálesetek bekövetkeztét. A csoport közölte, hogy pénteken sajtótájékoztatót tart Szöulban.
A pénteki sajtótájékoztatón részt vesz többek között Bong Joon-Ho rendező, aki együtt dolgozott Lee-vel a Cannes-i és Oscar-díjas ” Élősködők” című filmben, Yoon Jong-Shin énekes-dalszerző, Lee Won-Tae rendező, Choi Deok-Moon színész és Choi Jeong-Hwa, a Koreai Producerek Céhének vezetője.
“Lee Sun-Kyun színész tragikus halála kapcsán egyetértettünk abban, hogy ez soha többé nem fordulhat elő. Felszólítjuk a nyomozó hatóságokat, hogy vizsgálják ki az igazságot, felkérjük a sajtóorgánumokat, hogy töröljék azokat a cikkeket, amelyek nem felelnek meg a média rendeltetésének, valamint sürgetni fogjuk a hatóságokat, hogy vizsgálják felül a művészek emberi jogait védő törvényt” – áll a szövetség újságíróknak küldött keddi közleményében.
December 27-én Lee-t holtan találták egy autóban, amelyet a szöuli Jongno-gu északi részén, a Waryong Park közelében találtak meg, néhány nappal azután, hogy a rendőrség harmadszor is 19 órán át hallgatta ki illegális drogfogyasztás gyanúja miatt. Lee ártatlannak vallotta magát, és hazugságvizsgálatot kért.
A színész ellen október óta folyt rendőrségi vizsgálat a gyanú miatt, hogy a dél-szöuli Gangnamban, egy előkelő bárban dolgozó hostess otthonában tiltott kábítószereket fogyasztott.
A rendőrség Lee halálát követően lezárta a nyomozást.