Oh My Venus

Nagyon sokáig ellenálltam a koreai drámák csábításának, azonban pár éve, épp egy ilyen ünnepi időszakban, annyira unatkoztam, hogy engedtem sorozatfüggő ismerősöm nyaggatásának és elkezdtem nézni az Oh My Venus c. sorozatot.

Szerelem volt első látásra, 7 részt néztem meg egyhuzamban, de bírtam volna még tovább is. Azonnal beszippantott az a világ, amely azóta sem enged a szorításából és örökké hálás vagyok mindenkinek, aki nem adta fel és győzködött, hogy fogjak bele, mert egy olyan új univerzum nyílt meg előttem, amely valóban semmihez sem hasonlítható és az azóta is mindenek felett áll az életemben.

A bájos (és gyönyörű) Shin Min-A és a jóképű So Ji-Sub vezettek be a koreai drámák világába egy sokszor vicces, mégis elgondolkodtató és néhol érzelmes, érzelgős történettel. De minden dráma ellenére az Oh My Venus számomra mindig az örök, ún. “feel-good” drámák sorát fogja erősíteni.

A főhősnő fiatal korában ünnepelt szépség volt a vidéki iskolában, aki természetesen a suli legmenőbb pasijával járt. Ugrunk pár évet a történetben, főhősnőnk gyakorló ügyvéd, azonban elhagyta magát, csak a munkájának él, nem csak meg, hanem konkrétan elhízott. Még mindig ugyanazzal a sráccal van együtt, aki azonban ennyi év után sem szándékozik megkérni a kezét, sőt, mint kiderül csalja is.

A főhős egy gazdag család gyermeke, aki kiskora óta egy súlyos betegséggel harcol, ami megköveteli tőle, hogy maximálisan odafigyeljen az egészségére és a testére. Gyermekkora nagy részét erős fájdalmak közepette, a családjától távol, kórházakban töltötte. Betegsége a mai napig vissza-visszatér és hogy formában tartsa magát, személyi edzőként dolgozik, híres emberek mellett, Amerikában.

A család hívására azonban visszatér Koreába, ahol különböző, sorsszerű véletlenek folytán többször találkozik a főhősnővel, akit rendre kellemetlen események közül ment ki, akaratán kívül is.
A két sérült lelkű ember “szövetséget köt”, a férfi segít a nőnek újra visszanyerni lánykori alakját és önbizalmát, a lány pedig -bár ez nem az egyezség része, csak a folyamat természetes, akaratlan velejárója – megtanítja a férfit, hogy hogyan lehet élvezni az életet. Meggyógyítják egymást, testileg és lelkileg is.

Tudom és érzem, hogy ezt a történetet nem lehet úgy elmesélni, hogy az olvasó ténylegesen kedvet kapjon hozzá és azt mondja, na ezt mindenképpen látnia kell. Az ereje a zseniálisan megírt karaktereiben van és abban, ahogy vegyíti és adagolja a felszabadító, vidám perceket és a komoly témákat.

Én továbbra is mindenkinek ezt ajánlanám, ha meg akarja ismerni ezt a világot, ezzel kezdjen.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: