1% of anything (2016)

Nem az elsők között láttam ezt a sorozatot, de mindig szívesen gondolok vissza rá. Egyike azoknak a sorozatoknak, ahol nem nagyon kell semmin sem aggódni, nincsenek olyan konfliktusok, amelyek nagyon megemelnék az ember vérnyomását.

Kim Da Hyeon egy általános iskolai tanárnő, igen talpraesett és önálló, imádja a munkáját. Egy nap az iskolája közelében összeesik egy idős ember, akit azonnal elsősegélyben részesít, mentőt hív neki, be is megy vele a kórházba és arra gondolva, hogy biztosan szegény, kifizeti a kórházi költségeit és még taxira is ad neki pénzt, hogy haza tudjon menni.

Az idős ember, akin segített, egy cégbirodalom feje, akinek van egy jóképű(nek mondott), tehetséges unokája – Lee Jae In -, akivel semmi baj nem lenne, ha nem lenne egy arrogáns, beképzelt, kiállhatatlan alak. A nagyapja minden álma, hogy egy normális feleséget találjon neki és Da Hyeon-nal való találkozása után változtat a végrendeletén. Az új végrendelet szerint Jae In csak akkor örökölhet a nagyapja után, ha legalább 6 hónapig folyamatosan randizik Da Hyeon-nal, ellenkező esetben a teljes örökség Da Hyeon-ra fog szállni. Da Hyeon-t pedig úgy veszi rá a 6 hónap randizásra, hogy igen nagy összegű adományt ad az iskolának, ahol Da Hyeon tanít, amennyiben elfogadja a felkínált feltételeket.

Két teljesen eltérő személyiségű ember kerül szembe egymással, akik normális esetben szóba sem állnának a másikkal, de a sors, a nagypapa személyében, egymás mellé kényszeríti őket. Szeretem a szócsatáikat, két nagyon erős és nagyon határozott ember csap össze állandóan és szeretem azt, ahogy szépen lassan formálnak és alakítanak egymáson, ahogyan képessé válnak arra, hogy a jót hozzák ki a másikból.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: