Az egyik legkedvesebb sorozatom. Sok évvel ezelőtt láttam először és rengeteg sorozatot láttam már azóta, de a Gentleman’s Dignity mindig a TOP 5-ben tudott maradni nálam.

A Gentleman’s Dignity 4 férfi története, akik most a 40-es éveikben járnak és 18 éves koruk óta legjobb és elválaszthatatlan barátok. Számomra külön erőssége volt – bár magam is rajongok a kifejezetten jóképű koreai színészekért -, hogy 4 átlagosnak mondható külsejű férfi volt a főszereplő.
Egyikük egy mérnöki irodát vezet, igazi playboy, sosem tud egy nő mellett megállapodni, a hűség sem különösebben erénye. Az autója a mindene. Memóriazavarai vannak, stresszhelyzetekben az agya leblokkol mindent és nem emlékszik semmire, így minden nap a zsebében van egy hangrögzítős toll.
Véletlenül találkozik egy tanárnővel, aki – életében szinte először – komolyan érdekelni kezdi, de a nő tudomást sem vesz a létezéséről, bármennyire is töri magát érte.
A tanárnő ugyanis évek óta az építészünk egyik legjobb barátjába és üzlettársába szerelmes, reménytelenül. Az üzlettárs műszaki ellenőr és hobbi baseball játékos, ugyanúgy, mint a tanárnő, innen az ismeretség is. Ő azonban a tanánő lakótársát szemelte ki magának és csak akkor derül ki, hogy a tanárnő szerelmes belé, amikor már ők együtt járnak.
A csapat tagja még egy egy ügyvéd, aki évekkel ezelőtt elveszítette a feleségét. A műszaki ellenőr pasas fiatal (huszonéves) húga egészen kiskora óta szerelmes belé, ezt sosem titkolta vagy rejtette véka alá. Az ügyédnek sem lenne a kapcsolat ellenére, ugyanakkor évek óta ellenáll, egyrészt a korkülönbség miatt, másrészt pedig azért, mert félti a barátságát a lány bátyjával, semmilyen módon nem akarja négyük egységét kockáztatni, még akkor sem, ha ezzel le kell mondania a lány szerelméről.
A negyedik férfi egy bár tulajdonosa és évekkel ezelőtt feleségül vett egy nálánál idősebb, de nagyon gazdag nőt, aki mellett folyamatosan flörtöl, szinte minden szembe jövő nővel. Ezzel veszélybe is sodorja a házasságát, pedig valójában tényleg szereti a feleségét, aki ráadásul a kor és vagyonbeli különbség miatt egyébként is hajlamos arra, hogy paranoiás legyen, ha a férjéről van szó.
A történet közepén pedig besétál a képbe egy fiatalember, aki kiemeltem fontos szereplő az én szememben. Ugyanis a srác, aki alakítja, az első nagy “szerelmeim” egyike, a CNBlue zenekar gitárosa, Lee Jonghyun. Nagyon kevés akkora kedvencem volt a Koreával töltött éveim alatt, mint ő, bármibe fogott, bármit csinált, én követtem és szerettem és követném még a mai napig, ha pár éve egy szerencsétlen eseménysor nem hozza úgy, hogy visszavonuljon a showbiznis világából.

Szerepe szerint egy Amerikából Koreába visszatérő fiatalembert alakít, aki azt állítja, hogy a négy férfi közül valamelyikük az édesapja.
A Gentleman’s Dignity elmesélhetetlen. Nem lehet úgy elmesélni, hogy akár töredékét is visszaadjuk annak a csodának, ami ez a sorozat. Nem is annyira a történet a lényeg, az alapján bármelyik dráma lehetne, nem attól lesz különleges. A karakterek teszik tökéletessé, az emberi kapcsolatok, amelyeket bemutat, a humora, amely páratlan. Senkinek, ismétlem senkinek sem szabad kihagynia, aki szereti a koreai sorozatokat.
Az egyik nagy kedvencem lett az évek alatt ez a sorozat. Nem csak h a színészek mind nagyon frappánsan alakítják a nekik osztott szerepet, de maga a történet is egy újabb gyöngyszem Korea sokszínű világában. Meg se tudom számolni hányszor láttam már és még hányszor fogom. Csak ajánlani tudom. Aki kihagyja az nagyon bánni fogja.
KedvelésKedvelés
Szia, segítséget szeretnék kérni. Hol tudom megnézni a sorozatot magyar felirattal?
KedvelésKedvelés
Szia! Ez egy jó kérdés, én angollal láttam. Megnézem, hogy elérhető-e valahol és írok.
KedvelésKedvelés
https://forum.ezoritusubs.com/viewtopic.php?f=11&t=31
Itt lehet megnézni, be kell regisztrálni.!
KedvelésKedvelés