Moon elnök be szeretné fejezni a koreai háborút

A két Korea hivatalosan a mai napig hadban áll egymással. Moon Jae In elnök az ENSZ New York-i ülésén a napokban arról beszélt, hogy szeretné ha végre béke honolna a Koreai félszigeten.

Elmondta, hogy a tervei között szerepel egy három – vagy akár szükség szerint négyoldalú egyezség, megállapodás, amellyel formálisan is véget lehetne vetni az Észak és Dél között 1950-ben kezdődött háborúnak.

A háború technikailag 1953-ban véget ért, amikor az amerikaiak kivonultak és Észak-Korea, az USA és Kína béke megállapodásokat írtak alá, de a két Korea azóta is hadban áll egymással, ha csak papíron is.

“Ma újra azt kérem az Egyesült Nemzetek Szövetségétől, hogy segítsen békét teremteni a Koreai félszigeten. Segítsen létrehozni egy hármas békemegállapodást, Észak és Dél-Korea valamint az USA, vagy szükség szerint Kína bevonásával egy négyes megállapodást és mondjuk ki végre együtt, hogy véget ért a háború.” – mondta Moon elnök.

“Ha a valaha egymással háborúban álló felek együttes erővel lépnek fel a háború végleges lezárásáért, akkor, hiszem, hogy hatalmas lépéseket tehetünk, közösen, együtt egy atomfenyegetésektől mentes, békés világért.” – tette hozzá.

Moon elnök nem békeszerződést szeretne, hiszen annak rengeteg formális kötöttsége van, parlamenti-szintű jóváhagyást kíván minden résztvevő fél részéről. Moon csak egy megállapodást, egy közös nyilatkozatot szeretne, amely jelentős könnyítést jelentene, mind az észak-koreai, mint az amerikai felek részére.

Moon 2018 óta harcol egy ilyen jellegű megállapodás aláírásért, hisz benne, hogy ez lehetne az első lépés a végső béke megteremtése érdekében. Egy korábbi ENSZ gyűlésen is beszélt már erről, akkor még nem nevezte meg, hogy szerinte kiknek kellene a megállapodást aláírni, idén azonban egyértelműen megnevezte a két Koreát, az USA-t és Kínát.

Sokak szerint azért konkretizálta ezúttal a korábbi elképzelését, mert még az elnöksége ideje alatt (ami jövő májusig tart) szeretné legalább indítani az Észak és Dél közötti béketárgyalásokat.

Egyelőre azonban nem sok esély mutatkozik arra, hogy Moon álma valóra váljon, tekintve, hogy Észak-Korea fittyet hányva a nemzetközi szabályozásokra és szankciókra, tovább folytatja az atomprogramja fejlesztését, valamint lényegében sem Dél-Korea, sem az USA nem tud érdemi, hosszútávú kapcsolatot kialakítani velük, megkereséseik szinte mindig süket fülekre találnak az északi oldalon.

Valamint Moon szavainak kissé ellent mond az is, hogy nem csak Észak nem állt le a rakéta-programjával, hanem Dél sem. Épp szeptember 15-én tesztelte, sikerrel, a déli hadierő, a saját, hazai fejlesztésű, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétáját, amire válaszképp még aznap Észak is kipróbálta a saját, vonatról indítandó, szintén ballisztikus rakétáját, ami ékes példája annak, hogy a két Korea azért még mindig bőszen igyekszik a saját hadi erejét demonstrálni a másik fél előtt.

A konzervatív párt keményen bírálta is Moon elnököt, szerintük egy megállapodás, egy egyezmény semmit nem lendítene előre az ügyön, ők egyedül abban látják a megoldást, ha Észak együttműködik és leállítja az atomprogramját.

A konzervatív párt egyik képviselője elmondta: “Észak-Korea alig 10 napja indított el egy vonatról kilőhető rakétát Dél-Korea irányába. Ebből is pontosan látszik, hogy a helyzet semmit sem változott attól, hogy Moon elnöksége alatt 3 Észak és Dél közötti valamint 2 Észak-Korea és USA közötti csúcstalálkozó is megrendezésre került.” Majd hozzátette: “Valamint az is érdekes, hogy Moon elnök az ENSZ előtti beszédében elfelejtette megemlíteni, hogy Észak-Korea pár napja is rakétákat indított felénk.”

Egy korábbi észak-koreai diplomata is megerősítette a konzervatív párt véleményét, szerinte sem elegendő egy megállapodás aláírása, lényegi változás nem fog történni, amikor Észak nem tartja be a szabályozásokat.

Szerintük azért is hiba lenne egy ilyen megállapodás aláírása, mert az atom és rakétaprogramját folyamatosan építő Észak-Korea is tisztában van vele, hogy egy ilyen egyezmény aláírása azt jelentené, hogy az USA kivonná a Dél-Koreában állomásozó katonáit a térségből és félő, hogy ezt kihasználva azonnal támadást intéznének Dél-Korea ellen.

Ráadásul Biden elnökségével egyre feszültebb a helyzet Kína és Amerika között is, amely szintén lehetetlenné teszi Moon álmának megvalósítását. Biden ugyanis kijelentette, hogy ő nem fog Észak-Korea elnökéhez leereszkedni, és “mindenféle alkuk” (idézet tőle) aláírására végképp nem hajlandó. A Washington és Peking között éleződő helyzet szinte teljesen kizárja egy négy állam közti béke megállapodás aláírását.

Biden az ENSZ gyűlésén is rébuszokban beszélt, konkrét tervek létrehozására irányuló határozott lépéseket emlegetett Észak-Koreával kapcsolatban (azaz papír papír hátán, érdemi előrelépés nélkül), de nem is szánt több időt a koreai kérdésnek, amivel egyértelművé tette, hogy Amerikát valójában egyáltalán nem érdekli ez a probléma, ők most éppen Kínával és Afganisztánnal vannak elfoglalva. (látjuk ott is mekkora sikerrel…)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: