Hospital Ship

A kórház-hajó egy létező fogalom, illetve létező “intézmény”, a koreai szigetvilágot járja és a rengeteg (több ezer) apró szigeten élő embereket látogatja, akiknek esélyük sincs arra, hogy bejussanak a koreai-félszigeten található kórházakba, orvosi rendelőkbe. A Hospital ship története a hajó és orvosai életét követi, 40 részen keresztül.

Song Eun Jae egy kivételesen tehetséges fiatal sebész, számos kitüntetés tulajdonosa, Szöul egyik legjobb kórházának elismert szaktekintélye, bár a családi és magánélete egy katasztrófa. Azonban egy szerencsétlen balesetet követően – akarata ellenére – áthelyezik a kórház hajóra. A beilleszkedés több szempontból is nagyon nehezen megy neki, se a legénység többi tagjával nem találja a hangot, sem a betegekkel. A kórház hajó által látogatott szigeteken főleg idősek élnek, akiket ismerni kell, tudni kell az ügyes-bajos dolgaikat, kicsit ilyen vidéki háziorvosi szerepkört is be kell tölteni mellettük, amire Song Eun Jae, mint a fővárosi kórházak pörgéséhez és kissé embertelen közegéhez szokott sebész, szinte képtelen. Kezdetekben legalábbis. A történet során, az idő múlásával, a legtöbb változáson ő megy keresztül, minden szempontból. Egyúttal az ő érkezésével az eddig csak rutin feladatokat ellátó hajón lehetőség nyílik arra is, hogy az akut, sürgős eseteket azonnal meg tudják műteni.

Kwak Hyun a sebész doktornő szöges ellentéte, érzelmes, törődő, kardiológus, jól ért az emberek és főleg az idősek nyelvén, fiatal kora ellenére az egyik legkedveltebb orvos a hajón. Ő az a típusú orvos, aki nem csak a gyógyszereivel, hanem az emberséges hozzáállásával is gyógyít.

Kim Jae Geol egy igazi Don Juan, sztárokat megszégyenítő külsővel, ugyanakkor igencsak problémás háttérrel. Orvos dinasztiába született, de a kiváló és elismert orvos édesapja mindig is a bátyját tartotta többre, ezért ő, az apja elleni lázadásként orvosnak tanult ugyan, de nem a hagyományos, megszokott orvosi egyetemen, hanem a kínai orvoslás doktora lett, csak hogy szembemenjen az apjával és a családjával, akik úgy vártak el tőle mindent, hogy semmit nem adtak, a legerősebb érzelmi szál a család komornyikjához köti. Ő önként jött a hajóra, az apja elől menekülve, ahol igen sok konfliktus támad közte és a sebész doktornő között, akik nem hisz a kínai orvoslásban.

Remek mellékszereplők segítik előre a történetet (nővérek, tengerészek, az idős lakosok a szigetvilágból) és a szereplőink igen nagy változásokon mennek keresztül, ahogy a mindennapos munkavégzés során rákényszerülnek arra, hogy ténylegesen együttműködjenek egymással és alkalmazkodjanak a betegeik mindig kis rigolyájához.

A Hospital ship két dolog miatt kedves a szívemnek. Egyrészt ez volt az első sorozat, amit fordítottam, másrészt pedig a kardiológus doktor szerepét a CNBlue dobosa, Kang Min Hyuk alakítja, akit amíg a világ a világ, imádni fogok mindig.

Feliratok az Ázsia Ékkövein, online nézhetőség a Sorozatbarát oldalán.

Go, Sailors!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: