
A rajongók a #SeeYouAgainShownu hastaggel búcsúztatták a MONSTA X Shownu-ját, aki ma (koreai idő szerint) vonult be katonának.
Shownu július 10-én személyesen közölte a MONSTA X rajongóival, hogy július 22-én bevonul a seregbe.
A következő üzenetet írta a csapat hivatalos fan caféjának üzenőfalára:
“Július 22-én, a nemzetem szolgálatában, megkezdem katonai kiképzésemet. Néha úgy érzem, hogy még csak nemrég debütáltam, és máris itt az idő, hogy bevonuljak.
Mostanáig keményen dolgoztam, ami egyszerre volt szórakoztató és kimerítő. Sok, értékes időt töltöttem a csapattagok és a rajongóink társaságában.
Ez idő alatt a rajongóinktól annyi támogatást és szeretet kaptam, ami sokaknak nem adatik meg.
Egy ideig ezt természetesnek vettem, de aztán rájöttem, hogy mennyire nem az. Köszönöm, hogy ennyi mindent megtapasztalhattam a MONSTA X tagjaként.
Mindent megteszek, hogy meg tudjam hálálni ezt a sok szeretet, a MONSTA X tagjaival sok szép év áll még előttünk.”
Koreai idő szerint 22-én éjfélkor a rajongók elárasztották a világhálót üzenetekkel, amelyekben minden jót kívánnak neki a katonságban, és türelemmel várják, hogy épségben visszatérjen hozzájuk.
